Elnök, Magyar Pünkösdi Egyház
Lelkipásztor, Bérea Gyülekezet, Zirc
Földesi Tamás 46 éves, feleségével, Judittal a Veszprém vármegyei Zircen élnek, négy
gyermeket nevelnek. Anyai ágon harmadik, apai ágon második generációs pünkösdi
keresztény.
19 évesen kapott egy erőteljes megszólítást Istentől a Kolossé 4,17 igeversen keresztül: „Mondjátok meg Arkhipposznak, vigyázz a szolgálatra, amire vállalkoztál az Úrban, hogy azt betöltsed.” Ennek következtében megváltoztatta addigi terveit, és a Pünkösdi Teológiai Főiskolán folytatta tanulmányait.
A főiskola ideje alatt belevetette magát a szolgálatba, részt vett a hajlékmisszióban, dicsőítésben, gyermekmisszióban. Ez az időszak egy másik, különleges ajándékot is tartogatott számára: ekkor ismerkedett meg Judittal.
2001-ben diplomázott, ebben az évben volt az esküvője, és ekkor vette át a Zirci Gyülekezet pásztori feladatait is. Emellett a Csetényi Gyülekezetben segédlelkipásztorként szolgált, és az Országos Ifjúsági Misszióban is dolgozni kezdett, amelynek 2002-2017. között a vezetője volt.
Szolgált a Pünkösdi Teológiai Főiskola szenátusában, a Tanulmányi Tanácsadó Testületben, a Stratégiai Tanácsadó Testületben, volt hitoktató, egyházkerületi vezető-helyettes és körzeti lelkipásztor.
2023 márciusától a Magyar Pünkösdi Egyház elnöke.