Konferencia 2022
Az oldalon a 2020. március 6-7-én megrendezett Ideje Elhinned konferencia előadóiról találhatsz információkat.
Előadók
Carter Conlon
Amerikai pásztor és szerző
19 éven át a New York-i Times Square Church vezető pásztora
Kanadában született, a Carleton Egyetemen szerzett diplomát 1975-ben, ahol jogi és szociológiai alapképzést végzett. Tizenkét évnyi rendőri munka után Ottawában, Ontario-ban, otthagyta a karrierjét, és teljes idejű szolgáló lett. 1986-ban Riceville-ben alapított gyülekezetet.
1994-ben költözött New Yorkba, hogy csatlakozzon David Wilkersonhoz, a Kés és kereszt szerzőjéhez, mint segédpásztor a Times Square Church-ben. 2001-ben David Wilkerson kérésére átvette a vezető pásztori pozíciót, amit 2020-ban adott át Tim Dilena részére.
Teresa Conlon
A Pennsylvania-i Summit International School of Ministry igazgatója
A Times Square Church gyülekezet segédpásztora
Teresa már több mint egy évtizede szolgál nemzetközi vezető konferenciákon és női alkalmakon. Szenvedélyesen szereti Isten Igéjét és a szív mélyéhez szóló üzeneteiről ismert.
Claude Houde
Pásztor, szerző, tanító
37 éve teljes idejű szolgáló, már több mint 51 ország gyülekezeteiben és konferenciáin szolgált, a Nouvelle Vie Gyülekezet vezető pásztora (Quebec)
Több keresztény gyülekezet és szervezet alapítója szerte a világban, elsősorban francia nyelvterületen.
Több mint 50 000 vezetőt és pásztort tanított már személyesen világszerte.
Öt könyv szerzője, igehirdetéseit és podcast-jeit több tízezer ember követi és tölti le a közösségi média felületein.
Nick Cassidy
A Cork Church alapító lelkésze
Több, mint 20 évnyi munkáját az Úr elkötelezetten áldotta meg az évek során, hogy egy élettel teli, Krisztus-központú egyházat hozhasson létre.
Huszonnégy évvel ezelőtt New Yorkban, David Wilkerson lelkipásztorral való találkozása után az életét és szolgálatatát az Újszövetség üzenete forradalmasította.
Feleségével, Kathrynnel 34 éve házasok, négy fiuk és 6 unokájuk van.
Kérdésed merült fel?
Ha bármilyen kérdésed lenne, várjuk leveled az info@idejeelhinned.hu e-mail címünkre, vagy keress minket a közösségi oldalainkon.