
Nick Cassidy
CORK CHURCH PÁSZTORA
Nick Cassidy lelkipásztor a Cork Church alapító és vezető lelkésze. Több, mint 25 évvel ezelőtt alapították a gyülekezetet a feleségével, Kathrynnel és néhány családtaggal együtt. Az évek során az Úr hűségesen megáldotta a gyülekezeti szolgálatot és a Cork Church élő, Krisztus-központú gyülekezetté nőtte ki magát, mely az Újszövetségen alapul.
Emellett, Nick pásztor tapasztalt hazai és nemzetközi előadó is. Isten indítására segített az Ireland School of Ministry (ISOM), a Global Missions Ireland, valamint a Feed Cork megalapításában, mely mára országos szolgálat lett. Számos missziós utazást vezetett, vezetői konferenciákat szervezett világszerte, továbbá aktívan segíti az ír egyház fejlődését a SummerFire Konferencián keresztül, melynek immár több, mint 28 éve a vezetője.
Feleségével, Kathrynnel 36 éve házasok, négy fiuk és hat unokájuk van.
SummerFire Konferencia
Az első SummerFire Konferencia 1995 júniusában került megrendezésre Donegal-ban. A szerény kezdetektől egészen a mai napig számos keresztény tapasztalta meg Isten jelenlétét a rendezvényeken országszerte.
A konferencia ötlete imádság közben fogant meg 1994. december 15-én. Több napos
közbenjárás után a Szent Szellem így szólt Mike McBride pásztorhoz: „Kelj fel és indulj!” Egyértelmű volt, hogy Isten szólt, így a következő évben útjára is indították a konferenciát, mely a „SummerFire” nevet kapta.
Nick Cassidy a kezdetektől fogva támogatta a konferenciát, többször tanácskozott Mike pásztorral, később pedig a szervezést is átvette. Az évek során Isten munkája egyre csak növekedni látszik – ma már több, mint ezer újjászületett hívő vesz részt az egyhetes rendezvényen.
