CSONTJAIBA REKESZTETT TŰZ

David Wilkerson ötven legerőteljesebb igehirdetésének gyűjteménye

Fennállásának 50. évfordulója alkalmából a World Challenge nemzetközi missziós szervezet a Csontjaiba rekesztett tűz c. könyvbe gyűjtötte össze David Wilkerson ötven igehirdetését, hogy lelki vezérfonalként szolgálhassanak mindenkinek, aki Isten erejének és jelenlétének tüzét őszintén szeretné megtapasztalni.

Ez a könyv időtálló, prófétai tanítások gyűjteménye, mely reményt ad minden világnézetű embernek – elkötelezett keresztyének és nem hívők számára egyaránt –, a bűn legyőzése, a Szentlélek általi új élet megtapasztalása és az Úrtól kapott friss kijelentés által.

Ár: 4390 Ft

A gombra kattintva továbbirányítunk a szegletko.org webshopjába, ahol megvásárolhatod a könyvet, és sok egyéb keresztény témájú inspiráló olvasmányt találhatsz.

FÉLELEM NÉLKÜL

Carter Conlon

„Olyan napokban élünk, amikor a félelemre számtalan okunk van. A világgazdaság olyannyira az összeomlás szélén billeg, melyről még csak nem is sejtettük, hogy életünk során bekövetkezhet. A legtöbb hírműsort – és saját elménket is – a jövőbeli életkörülményeket fenyegető veszélyek uralják: Hogyan vészeljem át a holnapot? Megmarad vajon az állásom? Képes leszek gondoskodni a családomról? Szemünk előtt ott lebeg egy látszólag elkerülhetetlennek tűnő, tömegpusztító fegyverekkel vívott háború képe. Nap mint nap elárasztanak minket a bolygónk veszélyes méreteket öltő pusztulásáról, a lehetséges energia- és élelmiszerhiányról szóló statisztikák. Mindezek mellett szemünk láttára hullik szét a család intézménye – az a mag, melyet Isten arra teremtett, hogy stabilitást, gondoskodást és rendszert hozzon az otthonokba és a nemzetekbe.”

Ezekben a bizonytalan időkben vagy hagyjuk, hogy megfojtson bennünket a félelem, vagy megértjük, hogyan tudunk igazán Isten „Ne félj!” parancsának szabadságában élni. Carter Conlon pásztor felfedi a Sátán taktikáit, aki addig forgatja kitartóan a rettegés és a pusztító jövőkép kardját, míg egy félelem uralta életbe nem vezet minket.

Bibliai és gyakorlati példákon keresztül Conlon pásztor rávilágít, hogy Isten egy másféle szellemet ad az Ő népe számára, az erő, a szeretet és a józanság lelkét.

Ezt akkor ismerjük fel teljességében,
– amikor eldöntjük, hogy Istent fogjuk követni,
– amikor az Ő erejével telve szembeszállunk az ellenségeinkkel, és
– amikor megengedjük, hogy Isten szeretete megjelenjen az egymás iránti szeretetünkben.

Ez a tökéletes szeretet az, amivel felfegyverkezve valóban félelem nélkül élhetünk.

Ár: 2490 Ft

A gombra kattintva továbbirányítunk a szegletko.org webshopjába, ahol megvásárolhatod a könyvet, és sok egyéb keresztény témájú inspiráló olvasmányt találhatsz.

KÉS ÉS KERESZT

David Wilkerson

Több mint 50 millió eladott példány világszerte.

1958-ban különös dolog történt David Wilkersonnal, egy kis hegyvidéki falu tiszteletesével. A Life magazint olvasva megakadt a szeme egy cikken, amely brutális gyilkosságról tudósított. Egy New York-i banda tizenéves bűnözői kegyetlen módon végeztek ki egy lebénult fiút. A társadalom minden dühe – természetesen – a kíméletlen gyilkosok ellen fordult, egy kivétellel. Ez a kivétel David Wilkerson volt.
A Szentlélek sugallatára New Yorkba ment, hogy megmentse a fiúk lelkét, társaikéval együtt, Istennek. E hősies, s kezdetben kilátástalannak tűnő  küzdelemről szól ez a könyv, amely világsikert aratott. 

David Wilkersonnak ma már több mint 70 országban van válságkezelő, valamint tanácsadói központja, ahol több tízezer alkohol- és kábítószerfüggő fiatalnak adják vissza – Isten segítségével – a reményt az igaz és teljes emberi élethez. 

David Wilkerson könyve idáig több mint 50 millió példányban kelt el világszerte, és több mint 30 nyelvre fordították le.

Ár: 1490 Ft

A gombra kattintva továbbirányítunk a szegletko.org webshopjába, ahol megvásárolhatod a könyvet, és sok egyéb keresztény témájú inspiráló olvasmányt találhatsz.

A látomás és azon túl

David Wilkerson

A Látomás című könyv első kiadása 1974-ben jelent meg. Terrorizmus, gazdasági katasztrófák, energiaválság, éhezés, korrupció, keresztény vezetők botrányai, fékezhetetlen homoszexualitás, élvezeteket hajszoló kereszténység, eltorzult erkölcsök – 1974-ben, amikor a Látomás első kiadása megjelent, a fentiek még elképzelhetetlen prófétai figyelmeztetések voltak. Sajnos, a huszonegyedik századi társadalom ezeket már úgy olvassa, mint a hírek régi főcímeit. A Látomás és azon túl ezen lenyűgöző kiadásában, David Wilkerson felzárkóztatja a hívőt a jelen eseményeihez és bepillantást enged a jövőbe. Wilkerson határozottan hitte, hogy napjainkban azokat az időket éljük, amelyekre a Biblia a „nyomorúságok kezdete”-ként utal, és a világ az Armageddon felé tart.

Ár: 1590 Ft

A gombra kattintva továbbirányítunk a szegletko.org webshopjába, ahol megvásárolhatod a könyvet, és sok egyéb keresztény témájú inspiráló olvasmányt találhatsz.

Repülj, kicsim, repülj

Nicky Cruz

New York Times Bestseller

Aki egykoron mindenkinek csak problémát okozott,
ma a béke üzenetét hirdeti. Nicky Cruz Puerto Ricóban nőtt fel, ahol szülei okkultizmussal foglalkoztak. Emiatt pokoli gyermekkora volt, tele félelemmel. Elhanyagolták és bántalmazták, ezért kezelhetetlenné vált. A gyűlölet hajtotta. Tizenöt éves korában már New York utcáit járta, és itt tapasztalta meg először a „család” érzését a hasonló korú fiúkból és lányokból álló bandában. Az erőszakos és hírhedt Mau Mau banda vezére lett, akik erkölcsök nélkül, céltalanul éltek, mint a vadállatok. Képtelenek voltak
különbséget tenni a jó és a rossz között. Egy nap egy ember azonban a szeretet üzenetével utat mutatott neki… és teljesen átformálódott az élete.

Ár: 1990 Ft

A gombra kattintva továbbirányítunk a szegletko.org webshopjába, ahol megvásárolhatod a könyvet, és sok egyéb keresztény témájú inspiráló olvasmányt találhatsz.

Isten jóakarata

Gary Wilkerson

Amikor betegség üti fel a fejét, pénzügyi gondjaid támadnak vagy inogni látszanak a házasságod alapjai, szoktad-e úgy érezni, mintha Isten elhagyott volna? Nem tűnik-e úgy számodra ilyenkor, hogy mások egyenesen „bevonzzák” áldásait, melyek viszont téged nagy ívben elkerülnek? Megfordul-e a fejedben, hogy biztosan valamilyen bűn, netán átok választ el Isten jóakaratától?

Gary Wilkerson, lelkész és a World Challenge elnöke szemnyitogató és bátorító könyvében ennél jóval derűlátóbb és biblikusabb képet fest arról, hogy mi is valójában Isten jóakarata. Bemutatja, hogyan árasztja ki rád bőséges forrásait szerető Atyád megbocsátásán, kegyelmén, helyreállításán, békességén, erején és hatalmán keresztül. Mint azt a szerző kifejti, nem csak azért teszi ezt Isten, hogy áldott, boldog élettel ajándékozzon meg, hanem azért is, hogy rajtad keresztül mások is megláthassák jóakaratát, vagyis hogy bemutathasd meg nem érdemelt jóindulatának szépségét a fájdalmakkal teli, hitetlen világnak. 

Ár: 1300 Ft

A gombra kattintva továbbirányítunk a szegletko.org webshopjába, ahol megvásárolhatod a könyvet, és sok egyéb keresztény témájú inspiráló olvasmányt találhatsz.