NICKY CRUZ

Evangélista, A Nicky Cruz Outreach alapítója

Nicky Cruz tizenhét bestseller szerzője, többek között a Repülj, kicsim, repülj című könyvé is, melyet először 1968-ban adtak ki és azóta világszerte már több mint negyven nyelvre fordítottak le.

JÉZUS KÜLDTE EL DAVIDET, hogy

átadja az üzenetet

“Telve voltam gyűlölettel, és majdnem megöltem.
Ekkor mondta el, hogy Jézus szeret engem.”

TUDJ MEG TÖBBET
A WORLD CHALLENGERŐL!

NICKY CRUZ – DAVID WILKERSON
1960 – NEW YORK

Az embereknek​

hallaniuk kell​

az üzenetet – és most van itt
az ideje, hogy hallják!

NICKY CRUZ | 1970 – Chicago

Gyermekkor Puerto Ricoban

Nicky Puerto Ricóban nőtt fel, szülei spiritiszták voltak, és rendszeresen tartottak szeánszokat otthonukban. Nicky gyermekkorában folyamatosan ismétlődő fizikai bántalmazás áldozata volt, valamint szüleitől komoly elutasítást kapott. Az erőszakos neveltetés elől Nicky New Yorkba menekült az ötvenes évek közepén, ahol hamarosan a fiatal fiúkból álló bandák erőszakos közegében találta magát, ami akkoriban New York egyik súlyos problémája volt. Félelem nélkül és látszólag érzéketlenül a fizikai fájdalomra, Nicky a hírhedt Mau Mau banda „hadvezéri” posztjára került.
Egy pszichiáter azt mondta a bíróságon róla, hogy

„halálra van ítélve… vége van… egyenes útja van a börtönön és a villamosszéken át a pokolba.”

Aztán egy nap egy sovány prédikátor – David Wilkerson – érkezett Brooklyn szinte háborús övezetnek tűnő utcáira egy üzenettel Nicky számára: Jézus szeret téged! Nicky először halálosan megfenyegette a prédikátort, de hetekkel később a St. Nicholas Arenában egy bandák számára rendezett alkalmon Nicky átadta az életét Istennek és fegyvereit egy Bibliára cserélte.

Az elmúlt több mint ötven évben Nicky bejárta a világot, és több millió kétségbeesett helyzetben lévő embernek prédikált, hogy békére leljenek. Története a bestseller Kés és keresztben is olvasható, és a hasonló című filmben tekinthető meg. Nicky mai napig belvárosi börtönökben is szolgál, valamint szerte a világ arénáiban, ahol személyesen beszél évente több százezer emberhez.

A Nicky Cruz Outreach szervezet vezetője, amelyen belül a TRUCE program is helyet kapott, ami egy nemzetközileg elismert belvárosi területeken zajló evangélizációs és ifjúságnevelő kezdeményezés. A Wall Street Journal szerint ő az „utcák Billy Graham-je”.

Nickynek négy lánya van és tíz unokája. Colorado Springs-ben él feleségével, Gloriával. Nickyt nemrégiben avatták a teológia doktorává a Latin-Amerikai teológián, valamint a filozófia doktorává a keresztény terápiában elért tevékenységéért a Dayspring Keresztény Egyetemen. 

Ezek a gyerekek megkeményedett fiatalkorú bűnözők, akik nem reagálnak a szüleik, a tanáraik és az igazságszolgáltatás erőfeszítéseire sem. A rap zene, a televízió és a filmek naponta szolgáltatnak a bandák életvitelét túlmagasztaló üzeneteket számukra. Hallaniuk kell egy másféle üzenetet is – és ennek most van itt az ideje! Azért jönnek el az összejöveteleinkre, mert alternatívát keresnek a kábítószer, a bandák és az erőszakosság okozta reménytelen körforgásra. Ha nem jönnek el, akkor pedig mi megyünk el hozzájuk!”

NICKY CRUZ
Elnök, Nicky Cruz Outreach

KÉRDÉSED MERÜLT FEL?

Ha bármilyen kérdésed lenne a rendezvénnyel kapcsolatban,várjuk leveled az info@idejeelhinned.hu e-mail címünkre, vagy keress minket a közösségi oldalainkon.